Hévízgyógyfürdő területén található növénytársulások

A nyugati parkerdő növényföldrajzilag a pannóniai flóratartomány (Pannonicum) dunántúli flóravidék zalai flórajárásához (Saladiense) tartozik.

A fafaj összetétele az itteni klíma és talajviszonyoknak megfelelő természetes erdőtípustól messze esik. Természetes növénytakarója Illír jellegű gyertyános tölgyes (Helleboro odoro-Carpinetum) lenne (Á-NÉR kód: K4). Az erdő cserje és gyepszintjében megtaláljuk az e társulásra jellemző fajokat: közönséges fagyal (Ligustrum vulgare), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), veresgyűrűs som (Cornus sanguinea), medvehagyma (Allium ursinum), hóvirág (Galantus nivalis) stb. A valóságban a felső lombkorona szint a Festetics által parképítészeti céllal telepített feketefenyő (Pinus nigra), lucfenyő (Picea abies), vörösfenyő (Larix decidua) facsoportokból áll. Az alsó koronaszint uralkodó fafajai az akác (Robinia pseudo-acacia), bálványfa (Ailanthus altissima), zöldjuhar (Acer negundo), hegyijuhar (Acer pseudo-platanus), koraijuhar (Acer platanoides). Az erdő gyepszintjében tömeges a borostyán (Hedera helix), ligeti perje (Poa nemoralis), illatos ibolya (Viola odorata), meténg (Vinca minor). Az állományban található 100 éves, vagy annál is idősebb gyertyán egyedek a múltat idézik. A gyertyán (Carpinus betulus) törzsformái az egykori legelőgazdálkodást bizonyítják.

A hévízi lápteknő növényföldrajzilag a pannóniai flóratartomány (Pannonicum) délnyugat-dunántúli flóravidék (Praeillyricum) zalai flórajárásához (Saladiense) tartozik.
Hévíz tava, valamint a környező láp- és mocsárvilág szerves vízföldtani, ökológiai és növényföldrajzi egységet mutat. Az emberi hatások ma már uralkodóak az eredeti természetes komponensek fölött.

A tóban és a lefolyóban még mindig számos, eredeti vízi, mocsári és lápi faj van (Butomus umbellatus, Carex ellata, C. oederi, C. paniculata, C. pseudocyperus, Cirsium oleraceum, C. palustre, C. rivulare, Eriophorum angustifolium, Filipendula ulmaria, Galium uliginosum, Hydrocotyle vulgaris, Lathyrus palustris, Nymphaea alba, Peucedanum palustre, Potentilla erecta, Salix cinerea, Scyrpus silvaticus, Schoenus nigricans, Taraxacum palustre, Thelipteris palustris, Triglochin palustre, Veronica scardia). Szembetűnő számos gyom faj jelenléte (Carex hirta, Chelidonium maius, Galium aparine, Sambucus ebulus, Urtica dioica) is.

A tó legnevezetesebb vadon termő faja a melegkori reliktum tengermelléki káka (Schoenoplectus litorális).
A láp hajdanán a Dobogótól egészen Komárváros, Csákány falvakig ért. A felhalmozódott vastag tőzegrétegen változó vízállás mellett kialakultak a hinarasok (Myriophyllo-Potametum, Hydrochari-Stratiotetum) nádasok (Scirpo-Phragmitetum), mocsárrétek (fehértippanos Agrostetum albae, ecsetpázsitos - Alopecuretum pratensis), szittyósok, láprétek ( csátés - Schoenetum nigricantis, szittyós - Juncetum subnodulosi), rekettyefüzes (Salicetum cinereae), bokorfüzes ligeterdők. Puhafa-ligeterdő (Salici-populetum) volt (Á-NÉR kód: J4) kezdetben az északi és keleti véderdők őse. Helyenként kőrises ligeterdők (Cariceto Remotae-Fraxinetum) (Á-NÉR kód: J4) majd a kőris-éger ligeterdők (Fraxineto pannonicae Alnetum) (Á-NÉR kód: J2) alakultak ki. A kőris minden bizonnyal a keskeny levelű kőris magyar tájfajtája volt (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica). Ez a terület ma is a sík félnedves-nedves, puhafás ligeterdő, égeres láperdő (Dryopteridy-Alnetum) (Á-NÉR kód: J2) erdőtípusba tartozik. Természetes elegyfája a magyarkőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica). Jellegzetes jelzőnövénye a mocsári sás (carex acutiformis).

A természetes erdőtársulásokat 1910 óta elkezdődött mesterséges erdősítések váltották fel. A keleti véderdőben található lapos kővel kirakott kút, és az itató vályú egykori legelőhasználatra utal. Az ötvenes évek végén nyár (Populus alba) állományt, majd ennek 1992-es végvágása után mézgás égert (Alnus glutinosa) telepítettek. Az égerrel magyar kőrist (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és hazai nyár és fűz fajokat elegyítettek. A cserjeszintben társulásalkotó a zselnice meggy (Padus avium) és a fekete bodza (Sambucus nigra). A gyepszintben félnedves helyeken magas aranyvessző (Solidago gigantea), vadkender (Cannabis sativa), fekete csucsor (Solanum nigrum), betyárkóró (Erigeron canadensis), sima utifű (Plantago maior), pokolvar libatop (Chenopodium hybridum), fehér libatop (Ch. album), borsos keserűfű (Polygonum hydropiper), kenderkefű (Galeobsis speciosa), gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare), nedves helyeken vízi menta (Mentha aquatica), gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa) találhatók. Mindkét helyen erősen elterjedt a borostyán (Hedera helix).Mára a felújított állományok kivételével idős, mesterségesen létrehozott, elegyetlen mézgás éger (Alnus glutinosa) monokultúra van a területek jelentős részén.

A klimatikus hatások a tó környezetének hidrogeológiai adottságaival párosítva a park növényállományának jellegét leginkább befolyásoló tényezők, és egyben a gyűjteményes kertekhez, arborétumokhoz hasonlóan sajátos növényállomány fenntartását teszik lehetővé. Ezt az adottságot csak részben használja ki ma a park, elsősorban a tóban lévő tavirózsák és a park idős faállományában található különleges igényű növényeken (Metasequoia glyptostroboides, Taxodium distichum) keresztül. 

A park természetes vegetációval nem rendelkezik, jelentőségét adottságai mellett elsősorban koros növényállománya, növény-különlegességei és történeti múltja adja.